Ma van a Tűzszerészek napja, ebből az alkalomból kérlek titeket fogadjátok szeretettel a hortobágyi balesetben elhunyt bajtársaink emlékére íródott verset. Az alkotó szintén tűzszerészként szolgál még mindig. Ő kért meg, hogy versét tegyem ki az oldalra.
Verőfényes nyári nap volt.
Már kora reggel égette a bőrt.
S mi, mint minden nap,
Ma is a gödrök felett álltunk őrt.
Nehezen teltek az órák, a percek,
Csak a földre szegeződtek a tekintetek.
A gépek ásták a keményt talajt,
Jöttek elő a bombák, repeszek.
Jól tudtuk, mennyi veszéllyel jár,
Hogy egymásra vagyunk utalva,
Hogy nem lankadhatunk,
Hiába voltak évekig alva.
Kiemeljük őket mégis a mélyből,
Mert ami nem odavaló, az kivétetik.
Jöhet a kalapács, drótkefe, fogó,
A gyújtó, lassan kitekeredik.
Hatástalan, mehet a kanálba,
Majd később az összegyűjtött halomba.
Koncentrálj, mert jön a következő!
De még nem tudjuk mit rejt, vajon milyen bomba.
Egy kincs, egy apró öröm,
Ilyen még nem volt.
Gyere, nézd csak barátom!
De vigyázz, mert nagyon is éles, még nem holt.
Emeljük ki, vigyük messzire,
Tegyük veszélytelenné,
S majd, ha úgy adódik,
Köpenyét levetve, legyen az enyészeté.
De jajj, ezen a tűző napon...
Ezen a nyári napon...
Hangos robaj, felszálló porfelhő...
Tűz és a velejáró hő...
Valami eldurrant.
S néma csönd...
Szavak nélkül megállsz egy percre...
Ez meg mi volt?
Kérdőn nézel körbe...
Ez mi volt?
Megtörtént a baj...
Mitől úgy féltünk...
Mi meg sem történhetett volna...
Mi bármikor megtörténhet velünk...
És rohansz, hogy segíts.
Fel sem fogod ésszel,
Mégis meg sem állsz.
Nézed az elképesztő helyet,
S a már soha nem mozduló testeket...
Lobog a tűz,
Mi újra lángra kaphat,
S, ha nem vigyázol,
Rád ugyanúgy kihathat.
Hát oldsd el,
Ne legyen újabb halál!
Egyikük még jár körbe-körbe,
Segítsetek, nagy a baj!
Kötszer, olló, gyógyszer,
S a védőszó: nincs semmi baj!
Nyugodj meg, Tökös!
Itt a segítség!
S közben sérült kezével takarja,
Feldagadt szemét!
Jött a válasz, hörgön:
Nem bírom, nem bírom ki!
De kibírod, mondtam.
Remélve, hogy nem égikaput nyitsz ki...
Jön a helikopter, hazamegyünk!
Ilyen gyorsan még soha nem voltál Pesten!
Elvisznek bennünket,
Meggyógyulunk mindketten.
Aztán csak vártunk,
Lestük az eget...
Miért nem jön már?
Hát hiába nézzük a felleget?
Nem bírom - mondta szakadatlan...
Majd egy pillanat és nem lélegzett tovább...
Gyorsan kiütés, szívét pumpálva hasztalan,
S szólt a Bajtárs, már nem él, ne folytasd tovább.
De nem, ez nem lehet!
Még szikrázik benne az élet!
Ki neveli majd fel a csöppséget?
Ennyi csupán egy élet?
Egyedül repült el a társ,
S csak hírmondó marad,
Hogy megvédjen másokat.
