Egy katona meséi

Egy katona meséi

Miért lettem katona?

2016. szeptember 28. - zoleebara

Semmi okom nem volt arra, hogy katona legyek. Egyetlen rokonom se választotta ezt a szakmát. Azt sem tudtam mit csinál a mai világban egy katona. Kis gyerekkoromban néha láttam őket átvonulni a falun, még az ősöreg PSZH-kal, de semmi nem ragadott meg benne. Aztán szép lassan végzős gimnazistaként, az érettségi előtt egyre többen kezdték kérdezgetni hova megyek továbbtanulni. Fogalmam sem volt, igazán nem vonzott semmi azokból a lehetőségekből amikre volt esélyem bekerülni. Ekkor mondhatni vészmegoldásként jött a katonatiszti. Miért pont ez? Mindenről a szemét Urbán szakasz tehet! Igen az Angyalbőrben sorozat. Rengetegszer megnéztem a videokazettára felvett részeket, pontosabban azt az öt részt, amit meg tudtam szerezni a nagybátyámtól. 

Megtetszett a katonaélet, pontosabban az a kép amit ebből a filmsorozatból leszűrtem magamnak. Lazaság, poénok, jó nők, fegyverek, idióta, ordítozó parancsnokok. Kell ez nekem? Kellett. Mondhatni innen már csak egy lépés volt Szentendre az akkori Kossuth Lajos Katonai Főiskola gépesített lövész képzése. Nem annyi volt, egy kicsit több azért.

De erről majd holnap!

A bejegyzés trackback címe:

https://katonamesek.blog.hu/api/trackback/id/tr4411750055

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zachary 2016.09.28. 21:54:25

Jó lesz ez, már most érdekel!:) Én Fejbőr Doktor vagyok, a Fejbőr blog parancsnoka. Nagyon szeretem a katonás dolgokat, én anno SWAT medic akartam lenni... folytasd és én biztos hogy olvasni fogom meg kommentelni is!:)

Lordhell 2016.09.28. 22:09:41

hát kb mintha magam látnám csak tiszthelyettesként (utálom az altiszt megnevezést) meg gondolom pár évvel utánad.
süti beállítások módosítása